Rövid történeti áttekintés, A szövetség, második rész
 

A szövetség, második rész

1797 januárjában a Rend Oroszországban a Szentpétervárott I. Pál cár és de Rohan Nagymester által aláírt egyezmény alapján került elismerésre. Az egyezmény feltételeit 1797 augusztusában ratifikálta de Rohan Nagymester utódja, Ferdinand von Hompesch atya, aki a cárra a Rend Védelmezője címet ruházta. 1797 decemberében a cár ünnepélyes ceremónia keretében fogadta el ezt az új méltóságot.

A soha meg nem szünt Lengyel Autonóm Perjelség képviselői a hasonló helyzetben lévő többi perjelség és örökös kommandatúra képviselőivel együtt 1908-ban az Amerikai Egyesült Államokban gyűltek össze, és az Örökös Parancsnokok jelenlétében úgy határoztak, hogy megszervezik az autonóm perjelségek gyűlését. A gyulést 1908-ban és 1911-ben megtartották, és ennek eredményeként az amerikai jognak megfelelően az Autonóm Perjelségek és Örökös Kommandatúrák Világuniója bejegyzésre került.

1954. február 6-án az Autonóm Perjelségek Uniójának Nagytanácsa Nagymesterévé választotta a Svernik-Starolessve és a Bean-Toulouse kommandatúrák Örökös Parancsnokát, H.R. & I.H. Nicholas de Ligny-Luxemburgde Lascaris Ventimille herceget.

Egy, a bírósághoz intézett beadvány alapján az Olasz Bíróság 1955. június 25-én hozott határozatában elismerte H.R.& I.H. Nicholas de Ligny-Luxemburg de Lascaris Ventimille herceget Ciprus és Jeruzsálem királyi és császári hercegeként, a Jeruzsálemi Királyság alapítójának, az Ardennes dinasztiának főnökeként, az említett dinasztia valamennyi szuverén jogának örököseként és a jeruzsálemi Szent Jánosról elnevezett, máltainak mondott Rend egyesült autonóm perjelségeinek és örökös kommandatúráinak "Jus Sanguinis, Magestatis et Honorum" Protektor Nagymestereként, a dinasztia valamennyi jogával, beleértve a Rend lovagi címének adományozására, illetve az adományozás jogának delegálására irányuló jogot is, az illető személyeket megillető más címek használatának korlátozása nélkül.

Az Olasz Bíróság 1955. június 25-i határozata világos megkülönböztetést tesz a szuverén Máltai Katonai Rend, az úgynevezett SMOM, és az Autonóm Perjelségek Világuniója között, kimondva:

"A Kardinálisok Bíróságának végül is azt állt szándékában, hogy csak az új Pápai Intézménnyel kapcsolatosan hozzon határozatot, nem pedig az összes Perjelség által képviselt ősi Renddel kapcsolatosan, amelyek az említett határozatot követően úgy döntöttek, hogy lefolytatják új Nagymesterük jelölését, és 1954. február 6-án az említett méltóságra az ősi Ardennes-Lorena dinasztia sarját, Nicholas de Ligny-Luxemburg de Lascaris Ventimille herceget jelölték."

Az Olasz Bíróságnak a Kardinálisok Bíróságára tett hivatkozása az 1953. január 24-i határozatra vonatkozik, amelya La Gazetta Ufficiale del Vaticano (Acta Apostolicae Sedis n.15.) 1953. november 30-i számában jelent meg, és amely a következőket állapítja meg:

(*)

  1. Hogy a Rend által a nemzetközi jog alanyaként élvezett jogkör és előjogok nem felelnek meg a szó teljes értelmében vett szuverén államot megillető komplex jogkörnek és előjogoknak.

  2. Hogy a Rend egy, a Szentszék által jóváhagyott vallási rend.

  3. Hogy a Jeruzsálemi Rend a Szentszéknek van alárendelve, és különösen a "Sacra Congregazione dei Relogiosi"-nak, és hogy a Rend jelvényeinek viselői a Rendtől, és következésképpen a Szentszéktől függenek.